Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Közel öt év tevékenység után megszünteti taxi üzletágának tevékenységét a Zóna-Service Zrt. A döntést elsősorban azzal indokolták, hogy rövid időn belül nem fog rendeződni a reptéri személyszállítási helyzet.
Veres István, a cég vezérigazgatója elmondta, azért döntöttek így, mert láthatólag nem fog rendeződni rövid időn belül a reptéri személyszállítási helyzet, emellett Budapesten túlkínálat van taxisokból. A taxisokkal és a Zóna Taxival személyszállításra szerződésben álló cégekkel már felbontották a szerződéseket. A tevékenység megszüntetése, az alvállalkozókat is figyelembe véve 60-70 közvetlen alkalmazottat és majdnem 300 taxist érint - tette hozzá.
A Zóna Taxi tavaly decemberig volt a ferihegyi repülőtér taxiszolgáltatója. A ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. október elején írta ki a taxitendert, amelyet november közepén a Főtaxi nyert meg.